Rólam

Az elmúlt 20 évben segítettem többezer nőnek átváltoztatni az alakját, rengeteg pozitív visszajelzést kaptam!

De a módszerek, amiket használok, nem jöttek könnyen. Két évtizedes tanulmányozás, gyakorlás, és folyamatos továbbképzések, kutatómunkám eredménye.

A kilencvenes évek végén, amikor még kezdő személyi edző és aerobic oktató voltam, valamint az első fitnesz versenyeimre készültem, ugyanazt csináltam amit a többi edző. Minden vendégemet a hagyományos séma szerint edzettem: kardio után 10-15 ismétlésszámmal súlyzós gyakorlatokat végeztettem, és lecsökkentettem a kalória bevitelüket, ha a fogyás volt a cél. Úgy, ahogyan azt én is tanultam.

Ezekben az években még nem tudtam azokról a finom módszerekről, melyekkel egy női testet formálni lehet. Ezeket senki nem tanítja, senki nem mondja el.

Minden edzőt figyeltem, minden teremben ahol megfordultam, tanultam. Sokféleképp edzettem, mindent kipróbáltam, amit lehetett. A súlyzós edzéstől, a nehéz guggolásoktól és a véget nem érő sétáló kitörésektől azt reméltem, hogy szépen formált, nőies alakom lesz, követve a csirke-brokkoli-rizs diétát, de az alakom mégsem olyan volt amilyenről álmodtam.

A combom vastagabb volt, mint szerettem volna, a fenekem ugyan feszes, de nem gömbölyödött úgy ahogy akartam. A karom izmosabb lett, mint ami nekem a nőies vonalakba tartozik. Nem azt mondom, hogy nem voltam jó formában, csak nem olyan kidolgozott részletekkel amilyennel szerettem volna.

Ezután kimondottan nőknek szóló tornákat próbáltam, melyek az aerobic-hoz hasonlítottak. Ezekből a különböző gyakorlatokból elsajátítottam azokat, melyek tetszettek és hatásosnak tartottam.

Elkezdtem tudományos, orvosi cikkeket olvasni az izmok működéséről, és az apró, kisegítő izmokról, a mélyizmokról, melyek edzésével igazán kontúros lesz a női test.

Farizom specifikus gyakorlatokat kerestem, speciális mozdulatsorokat és különféle szögeket a farizom minden egyes szegletének formázásához. Eltöltöttem egy pár évet azzal, hogy összegyűjtsem a legjobb gyakorlatokat, kombinációkat, idő intervallumokat és a gyakorlatok sorrendjét, különböző edzés mehanizmusokat, melyek mind a test formázásához szükségesek.

Ahogy ezekkel az új, szokatlan gyakorlatokkal, különféle szögekkel és síkokkal elkezdtem kísérletezni, az alakom szinte hetek alatt változott, látványosan.

A popsim kerekebb lett, a karjaim vékonyabbak, tónusosak, a combom vékonyabb,  izmos és erős.

A vendégeim is ugyanilyen látványos sikerekről számoltak be.

Amerikába költözésem után letettem az USA okleveles vizsgát a National Academy of Sports and Medicine oktatási intézmény személyi edző szakán, és folytattam a munkámat olyan helyeken, mint a Los Angelesi LA Fitness.

Két hónap után újabb vizsgát tettem, és mester tréner lettem.

Kesőbb, több mint 10 torna DVD-t adtam ki, akkor még angolul, az amerikai vendégeimnek.

A következő nagy lépés az étrend átalakítása volt.

Nem mondom, hogy mindig a legegészségesebb étrendet követtem, hiszen ezt is meg kell tanulni.

Fitnesz versenyzőként a jól ismert csirke-rizs-brokkoli-fehérjeturmix volt a diétám. Hús. Rengeteg hús.

Személyi edzőként tanultam egy keveset a helyes étkezésről, az emésztésről és a különféle makrokról, úgyhogy elhatároztam, hogy kibővítem a tudásomat és beiratkoztam táplálkozási szakértő szakképzésre.

Körülbelül ebben az időben tértem át növényi alapú étrendre, miután megnéztem a „Forks over knives” című dokumentumfilmet.

Ez a film felnyitotta a szemem.

Hónapokig tanulmányoztam a növényi alapú étkezést, és a sportolói életformával való kapcsolatát.

Kombináltam a fitnesz tudásomat az egészséges ételekkel és a tanulmányaimmal egészségmegőrzés és visszaszerzés kapcsán, és életemben először végre egészségesnek, energikusnak és valóban fittnek érzem magam.

A koleszterinem és a vérnyomásom a normális értékre állt be, az energiám megnőtt, és a mai napig élvezem az ételeimet, desszerteket, szénhidrátot, és ennek ellenére sem hízom.

Imádom az ételeket amiket fogyasztok, nem éhezek, nem vonok meg magamtól semmit.

A fogások ízletesek és teljes értékűek. Rengeteget töltekezek belőlük.

A személyi edzői karrierem a tetőfokára hágott, még várólistán is voltak vendégeim, sorra adtam ki a torna DVD-imet.

Sok Facebook csoportban benne voltam vegánok és otthon edzők között, és azt tapasztaltam, hogy akik egészségesebben kezdenek étkezni nem tudják hogyan mozogjanak, mit sportoljanak, illetve akik sportolni kezdenek, nem tudják hogyan étkezzenek egészségesebben.

Úgy gondoltam, összehozom a két igényt: mivel ezekben külön-külön már kifejlesztettem a legjobbat, egyesítettem a kétféle tudást és megalapítottam a RPK* módszert egy teljes életmódváltásra az étrendben és az edzésben.

Az online oktatás lehetőségeit kihasználva szeretném eljuttatni minden érdeklődő számára az edzés és étkezés ötvözetében született módszeremet, így mindenki elérhető áron, otthonról tornázhat speciálisan összeállított gyakorlatsorokra.

 

 

*RPK módszer: Rudnay Peters Krisztina által kifejlesztett kombinált mószertan